2012. március 29., csütörtök

Nagyon régóta nem jelentkeztem, de azért nem tétlenkedtem. Sok mindent készítettem. Voltak köztük megrendelések is, ajándékok is, saját szórakoztatásomra is alkottam.

Először is szeretném bemutatni Nektek, ezeket a "Tavaszi-ábránd" témakörben megalkotott medálokat. Jön a jó idő, a nyár is már a nyakunkon. Tudom magamról, hogy kicsit háttérbe szorítom ilyenkor az ezüst és bronz szerelékes ékszereket, és jönnek a nyári, vidámabb kiegészítők. Egy-egy kitűző, egy olyan nyaklánc ami inkább szalagra van szerelékezve, ami jobban illik egy pár szandihoz, papucshoz, a nyári felsőkhöz.

(A kék virágos nyakláncot egyébként a Tavasztündér c. játék keretében küldtem Kabai Mariannak)




Egy kedves alkotó-társam sok szép anyagot küldött nekem a tulipánokhoz és a húsvéti tojásokhoz. Cserébe ezt a táskadíszt készítettem neki.


Mivel már nyakunkon a húsvét, ennek örömére bájos kis tojástartókat díszítettem. Nagy sikert arattak, remélem a tulajdonosok örömmel kanalazzák majd belőle a reggeli főtt tojáskákat, így talán kicsit közelebb hozva egymáshoz a különböző régiókban élő embereket :-)



Gombolkodtam is, kicsit másfajta méhecskék készültek, mint az eddigiek, viszont nekem ezek a kis zümmögő lények bájosabbak. :)



A héten licites is voltam a Szárazépítészeti Design oldalán, ezzel a rózsás táskadísszel:

(Ez úton is gratulálok a licit nyertesének, B. Bernadettnek)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése